Menü
Szakmai partnereink
Hírek
„Az önkormányzatok integrációja felé kell haladnunk” – Gémesi György a Rádió Orientben 2013-05-16
Egy egységes önkormányzati hálózat létrehozására lenne szükség Magyarországon, hogy megvalósuljon az igazi érdekérvényesítés – mondta 2013. május 16-án, a Rádió Orienten Gémesi György. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a politikai megosztottság miatt az integráció azonban még várat magára. Gémesi példaként emelte ki az önkormányzati szövetségek működését a visegrádi országokban.
Gémesi György a KÖSZ tavaszi közgyűlésén rendezett pódiumbeszélgetésen 2013-05-11
Tapolcán tartotta meg háromnapos tavaszi közgyűlését 2013. május 9-11-én a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ). A közgyűlésen az önkormányzati szövetségeknek a közigazgatási átalakítás tükrében kialakuló jövőbeni szerepéről tartott pódiumbeszélgetésen részt vett Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke is.
Az NKI kéri a polgármestereket, hogy véleményezzék a Nemzeti Vízstratégia konzultációs vitaanyagát 2013-05-09
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) elkészítette a Nemzeti Vízstratégiát a vízgazdálkodásról, öntözésről és aszálykezelésről. A Nemzeti Környezetügyi Intézet (NKI) kéri a településvezetőket és más illetékes önkormányzati szakembereket, hogy járuljanak hozzá a jövő vízügyi, öntözésfejlesztési és aszály kezelési politikáját megalapozó stratégia kialakításához az alább olvasható konzultációs vitaanyag véleményezésével.
Búcsú Dr. Kara Páltól 2013-05-03
Elhunyt Dr. Kara Pál nyugalmazott közigazgatási államtitkár, a Fejér Megyei Választási Bizottság elnöke, a Magyar Polgármester Online szerkesztő-bizottságának elnöke. Halálával egy európai értelemben vett modern, szolgáltató közigazgatás megvalósításáért tevékenykedő szakembert veszítettünk el. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Magyar Polgármester Online szerkesztősége nevében Dr. Fábián Zsolt vesz végső búcsút tőle.
Az önkormányzatok problémái nem ismernek határokat 2013-04-25
„Az önkormányzati szövetségek szerepe a visegrádi országokban” című MÖSZ-konferencián a V4 országok legjelentősebb önkormányzati szövetségei képviseltették magukat, s egy közös önkormányzati platform létrehozásának terve is megfogalmazódott. Robert Zemannal, a cseh SMO CR és István Zachariašsal, a szlovák ZMOS elnökségi tagjával arról beszélgettünk, melyek a közös problémák, és milyen együttműködési lehetőségek mutatkoznak a V4-es országok önkormányzati szövetségei között.
Őriszentpéteren zárult a MÖSZ vidékfejlesztési konzultáció-sorozata 2013-04-24
Két hónapos vidékfejlesztési konzultáció-sorozatot fejezett be a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2013. április 24-én, Őriszentpéteren. A találkozón a Belügyminisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakemberei ismertették a közfoglalkoztatás és a vidékstratégia önkormányzatokat érintő elemeit a Vas megyei polgármestereknek, de szó esett az őriszentpéteri helyi termékek piacáról és az Őrségi Nemzeti Park gazdálkodásáról is.
Összegzéséhez érkezett a MÖSZ országos vidékfejlesztési konzultáció-sorozata 2013-04-23
Összegzéséhez érkezett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) márciusban megkezdett vidékfejlesztési konzultáció-sorozata: a 2013. április 23-án, Gödöllőn rendezett találkozó résztvevői a MÖSZ, a Belügyminisztérium és a Vidékfejlesztési minisztérium szakembereivel áttekintették a Nemzeti vidékstratégia és a közfoglalkoztatás jelenlegi alakulását, a közeljövőben várható új irányokat, illetve pályázati lehetőségeket.
Kihirdették a MÖSZ és a Külügyminisztérium „Együtt a NATO-ban” című projektjének eredményét 2013-04-19

A Visegrádi Együttműködés és a Közép-Európai Kezdeményezés, valamint a NATO tagjaként szerzett tapasztalatok voltak a fő témák a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) „Az önkormányzati szövetségek szerepe a visegrádi országokban” című konferenciája másnapján, 2013. április 19-én, Gödöllőn. Ez a találkozó volt a MÖSZ és a Külügyminisztérium „Együtt a NATO-ban” című projektjének záró rendezvénye is, ahol kiderült, melyik gödöllői diákcsapat látogathat el a Brüsszeli NATO-központba.
Térfigyelő rendszerekről – felhasználói szemmel II. 2013-04-19

Nem szükséges a videofelügyelet szakértőjévé válni, elég csupán néhány, könnyen sorra vehető szempontot sorra venni ahhoz, hogy a témában kevésbé jártas megrendelő igényei világosan megfogalmazhatók legyenek. Cikkünk folytatásban ezeket fogjuk röviden áttekinteni. Amikor a megrendelő találkozik a rendszer tervezésével foglalkozó szakemberrel, a következő kérdésekre keresik a választ:
Önkormányzati szövetségek a visegrádi országokban – a MÖSZ nemzetközi konferenciája 2013-04-18
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) kerekasztal konferenciát tartott „Az önkormányzati szövetségek szerepe a visegrádi országokban” címmel, 2013. április 18-án, Gödöllőn. A rendezvényen – ahol megjelentek a V4 önkormányzati szövetségek elnökségi tagjai, valamint Roman Kowalski lengyel és Helena Bambasová cseh nagykövet is – kiderült milyen hasonlóságok és különbségek vannak a négy ország önkormányzatait érintő problémák és az önkormányzati érdekvédelem terén.

Dr. Gémesi György köszöntője















